3D-s vagy kézműves? A vásárok kettős mércéje

Amikor az ember vásárban árul, hamar szembesül egy érdekes jelenséggel: az emberek fejében másként nézik a "hagyományos" kézműveseket, mint a 3D-s alkotókat.

Vegyünk például egy karkötő készítőt. Összeszedi az ásványgyöngyöket, felfűzi őket egy gumira – nem nagy ördöngösség, igaz? És mégis: nála nem látod azt a lenéző pillantást, amit mi, 3D-s alkotók gyakran kapunk. Őt nem kérdezik meg, hogy "te csak összefűzöd azt a sok gyöngyöt, bárki meg tudná csinálni, nem?" Nem feltételezik, hogy ott egy gombot nyomogat és kész.

Ezzel szemben, ha valaki 3D nyomtatott tárgyakat árul, szinte az első kérdés az lesz:
"Ez csak nyomtatva van, nem?"
És rögtön jön a gondolat:
"A tesóm is tud ilyet nyomtatni otthon, minek vennék ilyet?"
Vagy még durvább:
"Csak rányomnak két gombra, aztán kész, nincs benne munka."

Ez az előítélet nagyon erős.
Persze, természetesen nincs minden termék utólag kézimunkázva, de cserébe ezeket meg kell tervezni, el kell készíteni ezeregy próbanyomtatást, hogy végül működjön és jól nézzen ki. Rengeteg beállítást, kísérletezést, finomhangolást igényel a munka. Ez valóban nem biztos, hogy a hagyományos értelemben vett kézművesség, de akkor mi számít annak?

Az a helyzet, hogy ma már elérhető áron lehet venni 3D nyomtatót, így egyre többen kezdenek vele foglalkozni, vállalkozást indítani. De sokan csak ingyenes, letöltött modellekkel dolgoznak, változtatás nélkül. Ők azok, akik miatt szerintem még ennyire leírják a 3D-s alkotókat. És ez meg is látszik a munkájuk minőségén.

Be kell valljam, néha nem értem, hogy hogyan tud megélni az ezredik flexi sárkányos vállalkozó, aki minden második boltban felbukkan ugyanazzal a mintával. Nem gondolom bajnak, ha van néhány olyan terméke, amiket nem saját maga készített, sőt azzal csak színesítené a palettát. De ha igazán ki szeretne tűnni az ezredik 3D nyomtatással foglalkozó vállalkozás közül, igenis a sajátokra kell fektetni a hangsúlyt. Láttam már olyat is, hogy valaki egy letöltött könyvtámaszt árult 1600 forintért – ami még az anyagköltséget sem fedezi, nem beszélve a rezsiről, időről, munkáról. Nem is értem, mire gondolt.

Mégis, akik igazán belefektetnek a munkába, akik terveznek, egyediséget visznek a termékeikbe, azokkal már más a helyzet. Őket a vásárlók keresik, értékelik. Ők azok, akiknek a visszajelzései és helyszíni rendelései miatt érdemes kimenni minden egyes vásárra, még akkor is, ha néha a gúnyos vagy lenéző tekinteteket is meg kell tanulni kezelni.

Ez egy nehéz egyensúly: elfogadni, hogy az előítéletek léteznek, de nem hagyni, hogy meghatározzák a saját munkánkat.
Én úgy gondolom, hogy a minőség és a kreativitás előbb-utóbb mindig utat talál.